Az intelligenciáról
Mi is az intelligencia?

Az egyének különböznek abban a képességben, hogy megértsenek komplex helyzeteket, hatékonyan alkalmazkodjanak a környezethez, tanuljanak a tapasztalatokból, az érvelés különböző változataival éljenek és a gondolkodás révén legyőzzék az akadályokat. Ezek az egyéni különbségek jelentősek lehetnek, sohasem konzisztensek: egy adott egyén intellektuális teljesítménye különböző alkalmakkor, különböző területeken, más-más körülmények között változhat. Az intelligencia koncepciói arra tesznek kísérletet, hogy ezt a bonyolult jelenségrendszert átlássák és rendszerbe szedjék. Bizonyos területek jól átláthatóvá válnak, de nem minden fontos kérdés megválaszolására születtek koncepciók, és nem alakult ki egységes nézőpont.

A intelligencia nagyon általános mentális képesség /képességek csoportja/, amely többek közt tartalmazza az érvelés, a tervezés, problémamegoldás, absztrakt gondolkodás, a komplex tételek (ideák) megértése, a gyors tanulás és a tapasztalatból való tanulás képességét. Nem csupán könyvből szerzett tudás vagy tesztmegoldó felkészültség. Környezetünk szélesebb és mélyebb megértésének képessége – megérteni a dolgok értelmét, “kitalálni, mit csináljunk”.

A fogalmi megközelítésekben nagyon sok nemzetközileg elismert kutató megfogalmazásai, gondolatai kapnak helyet, véleményei határozzák meg a további lépéseinket.

Az intelligencia fogalom több vonatkozásban is rendszeresen megjelenik a HR és felnőttképzés körében használt definíciók sorában, ezért alapvető feltétel, hogy ennek a kifejezésnek minden vonatkozását számba vegyük. Az intelligencia meghatározása nagyon változatos módon jelenik meg az elérhető szakirodalomban, ezért ezek áttekintése elkerülhetetlen. A szakirodalmi források is több megközelítést használnak, ezért mindegyik közlése szükségesnek látszik. Nézzük a választékot

Intelligencia = “Értelmi felfogóképesség, ítélőképesség” (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Bp. 1972. 596. oldal).

Intelligencia (intelligence) = a “potenciális szellemi képességek összessége, a képességek hierarchiája, amelynek segítségével az egyén… szakmai és általános feladatokat old meg.” (Balogh Éva: Pszichológiai kislexikon, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., /2000./, 161. oldal)

Intelligencia = “az értelmi működés fokmérője, elsősorban az egyénnek új helyzetekhez, új körülményekhez való alkalmazkodási képessége, mely összefügg az előzőleg szerzett tapasztalati anyag alkalmazásával, az adott helyzet megítélésével, a személyiséggel és a gondolkodási képességgel.” (Bartha Lajos: Pszichológiai értelmező szótár, Akadémiai Kiadó, 1981. 102. oldal 72. pont)

Más megközelítésben: “Intelligencia: Az értelmi működés fokmérője. Elsősorban az egyénnek új körülményekhez való alkalmazkodó képessége mutatkozik meg benne, amely összefügg az előzőleg szerzett tapasztalatok alkalmazásával, a helyzet mozzanatainak figyelembevételével és a gondolkodó képességgel.”

Nagyon egyszerűen fogalmazva az idézetek tartalmára építően azt mondhatjuk, hogy a gyakorlati vagy konkrét intelligencia az a személyiség-tényező, amely valamilyen ismeretanyag gyakorlati alkalmazásának, tevékenységben megnyilvánuló felhasználásának képességét jelenti.

A kutatók kísérletet tettek az intelligencia bizonyos elemeinek, típusainak meghatározására, amelynek eredményeképpen hét típust állapítottak meg (Howard Gardner):

• Logikai, matematikai intelligencia – intelligencia a számok és az érvelés terén,
• Verbális/nyelvi intelligencia – a szavakban megmutatkozó intelligencia,
• Vizuális/térbeli intelligencia – a képekkel való intelligencia,
• Testi/kinesztétikus intelligencia – a test és a kezek intelligenciája,
• Interperszonális intelligencia – intelligencia a szociális kapcsolatok terén,
• Intraperszonális intelligencia – önismereti intelligencia,
• Zenei/ritmus intelligencia – intelligencia a hangok, a ritmus, a hangszín világában.

A 20. század során az idézett és más típusba sorolási törekvések eredményeként leszűrődött a három alapvető intelligencia típus, amelyet a személyiséget illetően használunk, amelyről a napi gyakorlatban beszélünk.

A felnőttképzés és a HR tevékenység körében általában három intelligencia típussal találkozunk, amelyek kifejezésére az AQ, az EQ és az IQ jelöléseket használják. Ezek fogalmának, tartalmának helyes ismerete azért fontos, mert mindegyiknek szerepe van egy feladat, munkakör kompetenciájának meghatározásában.

Az AQ a műveltségi intelligenciát – szerintünk a szakműveltségit is – jelenti, vagyis azt mutatja meg, hogy egy-egy műveltségterületen milyen a felkészültségünk. Ennek tartalma sokféle lehet, hisz a közismeret fogalommal jelölt ismereteket és a szakmai felkészültséget egyaránt tartalmazhatja. Rendszerint ezen az ‘általános műveltség’ (magyar, történelem, matematika, természettudományok stb.) körében birtokoltakat értik, de a műszaki, közgazdasági, jogi stb. /versenyszférában szükséges egyéb/ tartalommal is értelmezhető. Ezek a szak-specifikus tényezők is alkotják tartalmát.

Az IQ az intelligencia mérésének legelterjedtebb fajtája, amely az egyén tudásának bizonyos tevékenység keretében, változó összefüggésekben történő alkalmazását, a gondolkodási, a logikai, a kombinatív képességek működését, a viszonyrendszerek áttekintésére való felkészültséget, a dolgok-tények térben való működésének (stb.) érvényesülését mutatja meg. Az intelligencia hányados (IQ = intelligence quotient – általános intelligencia tényező) egy állandó, stabil, megbízható kognitív /gondolkodási, gondolkodással kapcsolatos/ kapacitást mutat meg.

Az EQ, érzelmi (emocionális) intelligencia az egyén önmagához, más személyekhez, a közösséghez való viszonyát, tevékenységével összefüggő motiváltságát jellemző személyes tényezőket tartalmazza (illetve tárja fel). Ennek a tartalomnak megfelelően a “szociális intelligencia” fogalommal illették ezt a személyiség-tartományt (E. L. Thorndike, 1920.), Dr. Daniel Goleman kutatásai alapján jelenik meg az érzelmi intelligencia megnevezés (1990.). Az érzelmi intelligencia hányados a mutatója EQ (emotional quotient)

Az érzelmi intelligencia gyakorlati életben jelentkező felhasználása rohamosan terjed, egyre jobban hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy a társas érintkezés terén – emberi kapcsolatokban, a vezetői tevékenységben – szükséges önmagunk, mások, csoportok érzelmeinek kezelésére, irányítására. A cégen (vállalkozáson, intézményen) belüli viszonyok minőségét jelentősen meghatározza a munkahelyi közösség érzelmi intelligenciája. Ezt csak belső tényezők alapján lehet kialakítani, fejleszteni. Ebbe a sorba tartozik nevezetesen céghez való viszony is. Többször hallunk arról, hogy a fiatal szakemberek kiválóak szakmai és egyéb vonatkozásokban, azonban nem rendelkeznek érzelmi intelligenciával. Egy szervezeten belül “igényelt” (szükséges) érzelmi intelligenciát csak azon belül lehet kialakítani, tehát ennek kialakítása egy adott közösségben valósulhat meg, a cég vezetése segítéségével lehet megfelelővé tenni.

Az érzelmi intelligencia fogalom először John D. Mayer és Peter Salovey tanulmányaiban jelenik meg 1990-ben, az ő modelljük az érzelmi információk megértését, az érzelmekkel való érvelést tartja a legmeghatározóbb tényezőnek.

Daniel Goleman kutatására (publikációira, majd könyvére, döntően 1995. körül, majd ezt követően jelennek meg) hivatkozással arról olvashatunk, hogy az egyén sikerességét, eredményességét, az elvárásnak való megfelelését csupán 20 százalékban határozza meg a magas IQ érték (az ész, a logika, a birtokolt tudás), a munkahelyi eredményességet az érzelmi intelligencia viszont 80 százalékban. Ez az elméleti (elvi) megállapítás mindenképpen elgondolkodtató (15-20 év kutatás alapján), azonban abszolút tényekkel való igazolásával a szakirodalomban nem találkozunk, ezt a mindennapoknak kell még igazolnia. Tényként kell megállapítanunk ugyanakkor, hogy az érzelmi intelligencia jelentősen előmozdítja a vezetői munka hatékonyságát, a személyes kapcsolatok minőségét, a magánszféra és munkahely egyensúlyának kialakítását, megőrzését. Tényként fogadhatjuk el, hogy magunk és mások érzelmi indítékainak megismerése/ismerete nagy biztonságot jelent az egymás elfogadásában, a tevékenység végzésében.

Mint áttekintettük az eddig kutatások döntően az érzelmi intelligencia jellemző elemeinek, ezek csoportjainak számbavételét, meghatározását végezték el, azonban a fogalom egységes meghatározása, definiálása nem történt meg. Az érzelmi intelligencia négy elemét határozták meg John D. Mayer és Peter Salovey tanulmányaikban, ezek a következők:

– képesség az érzelmek pontos érzékelésére,

– képesség a gondolkodás érzelmek segítségével való előmozdítására,

– képesség az érzelmek jelentésének megértésére,

– képesség az érzelmek kezelésére.

Úgy fogalmazhatunk, hogy az érzelmi intelligenciát a személyiség megtanulható jellemzőinek sorába illeszkedőnek ítélték. Daniel Goleman (1995) öt elemet fogalmazott meg az érzelmi intelligencia alkotó részeiként, úgymint

a/saját érzelmi állapotunk felismerésének és megnevezésének képessége, valamint az érzelmek, gondolatok és tettek közötti kapcsolat megértését;

b/ az érzelmek kezelésének és a felettük való ellenőrzésnek a képességét,

c/ érzelmi állapot tudatos kezelésének a képességét, vagyis az önmotiváló képességet;

d/ mások érzéseinek olvasására, befolyásolására való képességet, érzékenységet mások érzelmi állapotának felismerésére;

e/ kielégítő kapcsolatok létrehozására és fenntartására való képességet.

A szakirodalom (a fentieken túl más szerzők közléseire is figyelemmel) és ezek tapasztalattal való összevetése alapján az érzelmi intelligencia négy tartalmi elemét fogalmaztuk meg, mégpedig

1. a személyes elemek,
2. a szociális – társas elemek,
3. a motiváció,
4. a közösségi elemek.

Törekvésünk arra irányult, hogy az érzelmi intelligencia napi tevékenységben megjelenő tényezőit vegyük számba, amelyek az egyén és egy bizonyos közösség tevékenységében nap mint nap tetten érhetőek. Ezeknek a tartalmi tényezőknek (az ismertetett 3 és mások) ismeretében kísérletet teszünk e fogalom meghatározására:

Az érzelmi intelligencia a saját és mások érzelmeinek felfogásával (érzéke-lésével), kezelésével és (pozitív) befolyásolásával kapcsolatos képességek együttese (csoportja), ami egyben fontos kompetencia tényező.

Az érzelmi intelligencia egyénre jellemző személyiségjegyeket tartalmaz, amelyek a személyiség jellemzői (személyiségjegyek), meghatározó elemei mérhetőek, azonban a klasszikus intelligencia-teszthez hasonlítható, tudományosan elfogadott számszerű mutatója nincs. Az érzelmi intelligencia mérésére rendelkezünk tesztekkel, ezek a jellemző jegyek meglétére vissza-jelzést adnak, de hányados jellegű mutatóval nem értelmezhetőek, ehhez egységesen elfogadott mérési rendszer (érték-skála) ma nincs.

(Dr. Poór Ferenc)

Fontos és “érzékeny” kérdés, melynek vitája során számos tudósokhoz kutatókhoz nem méltó megállapítás is született. Ma azonban ez a kérdés nagyrészt konszenzussal tisztázott.

 A kezdetek:

Az intelligencia részben öröklött tulajdonság. Régebben sok vita folyt arról, hogy mennyire tekinthető öröklöttnek, és sok kutatás folyt ez ügyben.

A 19. század végétől eluralkodott az az elmélet, hogy az emberiség intelligenciája veszélyben van. Ugyanis a szegény családokban több gyerek születik, mint a gazdagabbakban. Hasonlóan, az enyhén értelmi fogyatékos szülőknek több gyereke születik, mint a normál értelmi képességű családokban.

Ezt a veszélyt sok országban az értelmi fogyatékosok és normál képességű gyerekeik kényszer-sterilizálásával próbálták megoldani. Az Amerikai Egyesült Államokban üdvözölték a hitleri Németországban végrehajtott kényszer-sterilizációkat, amik nemcsak az értelmi fogyatékos emberekre terjedtek ki, hanem például a siketekre is. Ugyanis a siketséget is genetikai betegségnek tartották. Ennek egyik első képviselője Alexander Graham Bell volt, aki a siket emberfajta kialakulásától féltette a világot.

Az értelmi képességek genetikai eredetével magyarázták a különböző emberfajták és társadalmi osztályok közötti intelligenciakülönbséget. Ez a felzárkóztató programok akadályává vált. Nem akartak tudomást venni arról, hogy nincs olyan teszt, ami mindenkinek jól méri az intelligenciáját. A kulturális különbségek, és a kultúrafüggetlen tesztek sterilitása reménytelenné teszik egy ilyen teszt megalkotását.

Külön kérdés volt a férfiak és nők intelligenciájának különbözősége. Régebben a nőket kevésbé tartották intelligensnek, mint a férfiakat, mert társadalmi szerepük miatt értelmi képességeik kevésbé tudtak megnyilvánulni. A kiemelkedően intelligens emberek nagy többsége férfi; ez szintén ugyanerre a következtetésre vezet.

Az idevágó kutatások azonban nem, vagy legfeljebb minimális különbséget találtak a nők és a férfiak átlagos intelligenciája között. Ugyanakkor az egyes konkrét részképességek tekintetében a teszteredmények mutatnak nemi eltéréseket. Így a férfiak átlagosan jobban teljesítenek a vizuális-téri és a matematikai, míg a nők viszont a verbális teszteken.

Miután felvetődött, hogy az intelligencia mellett a kreativitást is vizsgálni kell, többen szembeállították a két képességet egymással. Ezért sokan kezdték tanulmányozni a közöttük fennálló kapcsolatot.

Fischer szerint az alkotókészség az egyes intelligenciatípusok használatának képessége. Mások szerint az intelligencia része, de vannak, akik annak kiegészítő ellentéteként határozzák meg.

A kutatások szerint a kreativitás és az intelligencia csak kevéssé függ össze (Zétényi, Fischer). Egy tanuló tanulási stílusára nagy hatással van az, hogy mennyire jó az intelligenciája és az alkotókészsége, és hogy melyik a fejlettebb. A kreativitás igazán jól csak egy bizonyos intelligenciaszint fölött tud megnyilvánulni (Zétényi, Tóth, Révész, Szabó)